Nem emlékszem, mikor kezdődött, hogy minden este és reggel testet váltok úgy, mint más a ruháját.
Amikor este elalszom, a lelkem kilép itteni porhüvelyemből. Ha visszanézek, még látom az alvó testemet, mielőtt elragad egy ellenállhatatlan erő. Átszáguldok a világegyetemen. Ha erősen figyelek, látom a mellettem elsuhanó galaxisokat, bennük mérhetetlenül sok csillaggal és bolygóval. Aztán valahol az univerzum másik végén lévő bolygón belebújok egy olyan testbe, amelyik szintén akkor alszik el.
Az a másik test egyáltalán nem hasonlít az enyémre. Az én fejem gyönyörűen háromszögletű két fenséges bajusszal, odaát az övé gömbölyű, ráadásul elöl és hátul is visszataszítóan szőrös. A nyaka hosszú, ez teszi még rondábbá. Az én csodálatos hat lábammal szemben neki csak négy van. Kettőn jár, kettőt pedig arra használ, hogy a végükön található öt-öt, gusztustalanul vastag ujjával mindenfélét megfogdosson.
Ő nem tud a köztünk fennálló páratlan kapcsolatról. Azt hiszi, álmodik, amikor engem lát. Felvilágosíthatnám, de félek, hogy képtelen lenne felfogni a közlésem értelmét. Ehelyett inkább történeteket küldök az agyába a mi világunkról, így valóban azt hiszi, hogy csak álmodott, s az elméjét sem zavartam meg túlságosan.
Eleinte még belenéztem az emlékeibe, de ma már nem teszem. Olyasmiket láttam, hogy azt ép ésszel fel nem foghatom. Ez az általam oly rusnyának látott lény öldökléssel, mi több, tömeggyilkossággal tölti a napjait.
Mostanában minden este olyan látomásokat küldök rá, amelyekben én is szerepelek. Az igazi testemet mutatom neki, barátságosan integetek neki a bajuszommal, még ciripelek is egy kicsit, de csak egészen halkan. Amikor már érzem, hogy minden idegszálával rám figyel, beszélni kezdek hozzá. Arra kérem, hagyjon fel az öldökléssel. Megmutatom neki, milyen csodás civilizációkat pusztít el egyetlen tettével, és ezt nap mint nap megismétli.
Reggel felé meglazul a kapcsolatunk, én pedig hazaszáguldok a világegyetem milliárd csodáján keresztül a saját, káprázatos testembe.
Béla lenyomta az ébresztőóra gombját, hosszan ásított, aztán nyújtózott egyet, megvakarta az alsónadrágjában fellelhető összes szervét, végül oldalba bökte a feleségét.
– Te Margit! Ezek a dögök már álmomban is üldöznek. De ma megadom nekik! Meg én! Megkeserülik az éjszakai dorbézolásokat!
Felkelt, megitta a szokásos reggeli kávéját, bekeverte a szert, és elhajtott az ócska furgonján, melynek oldalán nagy piros betűkkel ez állt:
Béla – csótányirtás