Gotarsa hozta újra a házamba. Mióta nem láttam, legalább kétarasznyit nőtt és a fajtájához méltón rendesen meg is férfiasodott. Jó egy fejjel magasabb volt nálam. Barna, nyakba lógó hajába fekete csíkok vegyültek, orra hosszú, szája vonala éles, barna szeme ragyogott.
– Az én drága, fogadott anyám – suttogta, hogy csak én halljam.
– Nem vagyok az anyád – súgtam vissza.
Atta a nyakamba borult és magához szorított. Egykedvűen tűrtem az érzelmi kitörését, de azért én is örültem a viszontlátásnak.
– Felkészültél? – kérdezte Gotarsa, miközben sürgetően felém nyújtotta a hátizsákomat.
– Amennyire lehet – mondtam.
– Hogy szuperál az új bélyeg?
– Egyelőre nem érzek változást.
Csuklómra pillantottam. Nemrég kaptam az érkezési pavilonban az új lapocskát, melyet a régire kellett helyeznem. Ez is egy szemvillanás alatt beleolvadt a bőrömbe, csakúgy, mint az elődje, amihez megérkezésem után alig negyedórával jutottam. Gotarsa szerint pár nap alatt egybeforrnak, vagyis nem vesznek el a korábban megszerzett munkapontjaim, és a többi információ is sértetlen marad, ugyanakkor az új bélyeg új funkciókat is tartalmaz. Az Atta bélyegének készítésekor szerzett tapasztalatokat ötvözték benne a legújabb kutatásokkal. Valahogy elérték, hogy ne csak a kiinduláskor meglévő képességekkel operáljon, hanem lehetővé tegye új készségek elsajátítását is. Mint tudjátok, nem vagyok valami nagy tudós, szóval fogalmam sincs, hogyan csinálták.
– Nem leszel képes annyi dologra, mint én vagy Otatei – nyugtatott Gotarsa –, de azért lesznek meglepetések. Készülj fel mindenre!
Leginkább arra készültem fel, hogy az öregek hármasa megint munkálkodik valamin, naná, hogy ellenem. És egyszer csak Atta állt előttem, akit akkor láttam utoljára, amikor az ő időszámítása szerint több emberöltővel ezelőtt elbúcsúztam tőle egy másik bolygón. Az iskolába ment fiatalokat tanítani, én meg hazajöttem Irihisre. Míg nekem csupán egy év telt el azóta, neki nagyságrendekkel több.
Habár Julia nem említette, Gotarsától megtudtam, hogy néha meglátogatja Attát és a völgyet Bersen. Sok tehetséges embert átmentettek oda Atta bolygójáról, egyrészt, hogy a barátom ne maradjon egyedül, másrészt egy kísérlet miatt. Otatei és Riigau a fejébe vette, hogy két különböző bolygóról származó emberiség együtt nem tud magas szintű civilizációt építeni a folyamatos rivalizálás miatt. Gotarsa erre azt mondta, hogy de, ezért azt gondolták, győzzön a jobb, és rászabadították Bersre a két emberiséget. Igen, én is úgy érzem, hogy kissé gyermetegek, pedig a fiatalabb is elmúlt már háromezer éves. Azon kívül Irihisen több mint ötvenezer emberszerű civilizáció képviselője egészen jól elboldogul, úgyhogy fogalmam sincs, mit akartak tulajdonképpen bebizonyítani.
Szóval eleve sejtettem, hogy átvernek és egyáltalán nem tetszett.
Az is rosszul esett, hogy megmentőimen kísérleteznek, hiszen azok kapták nyakukba az újonnan jötteket, akik egy örökkévalósággal ezelőtt a felvonulás leple alatt becsempésztek az iskola teherautójába, hogy megmentsenek engem, és persze saját magukat. Miután csak pár perccel az új küldetésre indulásom előtt szereztem tudomást a kísérletről – Gotarsa várakozás közben az eddig elért eredményekkel próbált elkápráztatni –, nemigen akadályozhattam meg. Mérgelődni is késő volt, mert mint megtudtam, lassan másfél évtized telt el az elsők Bersre érkezése óta. No, persze, ott az időutazás lehetősége, meg még egy csomó dolog, amire nem gondoltam megakadályozásként, mert abban a pillanatban mindennél jobban foglalkoztatott az előttem álló út.