A durva talpú bakancsok tompán dobogtak a vaskos tölgyfa lépcsőn. A három fekete ruhás, felfegyverzett férfi lábbal rúgta be az ajtókat, azután gyors pillantással felmérték, van-e bent valaki. Hamar végeztek az üresen tátongó vendégszobákkal, csupán egyetlen helyiség volt hátra. Az a szoba, amelyben Szilvia ébredezett.
Gotarsa hozta újra a házamba. Mióta nem láttam, legalább kétarasznyit nőtt és a fajtájához méltón rendesen meg is férfiasodott. Jó egy fejjel magasabb volt nálam. Barna, nyakba lógó hajába fekete csíkok vegyültek, orra hosszú, szája vonala éles, barna szeme ragyogott. – Az én drága, fogadott anyám – suttogta, hogy csak én halljam. – Nem vagyok az anyád – súgtam vissza.
Ha egy lélegeztető gép kilencvenkilenc százalékos teljesítménnyel üzemelne, naponta negyedórán át kézzel kéne lélegeztetni a betegeket. Ki hagyná ezt szó nélkül? Ha a nyomozók egy hibaszázalékkal dolgoznának, minden századik bűnöző szabadon kószálna. Sorozatgyilkosok is lehetnének közöttük. Így már nem is hangzik olyan jól ez az arány, igaz? Ahhoz, hogy egy laboratórium megkaphassa a 6 szigmás minősítést, a folyamatos minőségellenőrzés és a fejlesztések segítségével a félrediagnosztizált esetek számát egymillió beteg esetén 4 alá kell csökkentenie. Ma ez a cél, ami csak akkor valósítható meg, ha szenvedéllyel végezzük a munkánkat. I. RÉSZ 1. Amikor beléptek az étterembe, Emma csak a bárpultnál hangoskodó férfiakat látta meg, de Zsolt felmérte az egész vendégteret, így felfigyelt az összetolt asztaloknál duruzsoló nőkre is. Mintha el sem telt volna húsz év az általános iskola óta. Lányok itt, fiúk ott ‒ gondolta. Huszár Feri kiszúrta a feléjük közeledő párost, nagy hanggal intette őket közelebb. Rajta kívül még négyen támasztották a pultot, és Zsolt bosszúsan konstatálta magában, hogy Ferin kívül csak az alacsony, szőke Kovács Tibit ismeri fel. Hát hol van az ő híres megfigyelőképessége? Az nem mentség, hogy csak két évet járt velük egy osztályba. A férfiak eltúlzott gesztusokkal üdvözölték őket, meglepett örömmel fogadták, hogy ők azóta összeházasodtak, aztán tapintatosan, mégis egyértelműen Emma tudtára adták, hogy ez férfiszakasz, ő csatlakozzon inkább a lányokhoz. Kérdő tekintetére Zsolt a terem közepe felé, az összetolt asztalokra mutatott, aztán neje rövid nyári ruhába bújtatott testének lágy ringását figyelte, ahogy a volt barátnőihez ballag. ‒ Remélem, nem lesz túl kihívó ‒ mondta Emma otthon, készülődés közben ‒, de már csak pár hétig hordhatok ilyet, aztán jönnek a kismamaruhák. Zsolt mélyen hallgatott arról, hogy hiába húzza ki magát Emma, a pocakja akkor is látszik, és azt sem akarta századszorra elismételni, hogy az előző terhessége alatt is kívánatosnak tartotta őt, ehelyett aprót a fenekére suhintott, és azt mondta: ‒ Legyél is szexi! Nem akarok bányarémmel mutatkozni. Legszívesebben most is rácsapott volna neje feszes farizmára, ehelyett visszafordult a férfiak felé. Emma mosollyal üdvözölte a három nőt, akik előtte érkeztek. Bár szívéből gyűlölte a COVID járványt, ami elragadta tőle az anyját, most mégis örült, hogy nem kell körbepuszilnia a társaságot, vagy mentegetőznie amiatt, hogy nem teszi. Tekintete végigsiklott az öltözékeken, és elégedetten bólintott, amiért beleillik a társaságba. Aztán megérkezett Baranyi Szilvi húszcentis szoknyában és a mellére feszülő garbóban, és ők menten konzervatív háziasszonyok egyesületének tűntek mellette. A találkozó átnyúlt a koradélutánba, mire a férfiak megéhezve asztalhoz vonultak. Zsolt hiába kereste, nem talált szabad széket Emma közelében, így a vele szemben lévő helyek egyikére ült le. Emma belemerült a beszélgetésbe, nem figyelt fel arra, ahogy Baranyi Szilvi kiválik a volt osztálytársnői gyűrűjéből, és leveti magát Zsolt és egy másik férfi közé, de az erőltetett nevetésre odakapta a fejét. Szilvi félrebiccentett fejjel, csücsöri szájjal itta Zsolt szavait, aki nem is hozzá beszélt, hanem a nő másik oldalán ülő Kovács Tibihez. Szilvi félbeszakította Zsoltot, miközben megérintette a karját, mintha önkéntelen mozdulat lenne csupán. Emma hitetlenkedve nézte, hogy Szilvi a férje karján nyugtatja az ujjait, és Zsolt semmit sem tesz ellene. Emma gyomra összeugrott, de akkor Zsolt mondott valamit, ő nem értette, mit, de azt jól látta, hogy Tibor magába fojt egy mosolyt, Szilvi pedig leveszi a kezét Zsolt karjáról, hogy aztán a saját fürtjeit tekergesse az ujja köré. Emma visszafordult a mellette ülő nő felé, mert az finoman megbökte őt, jelezve, hogy megtalálta a telefonjában a keresett képeket. ‒ Gyönyörű gyerekeid vannak ‒ mondta meggyőződéssel, ahogy szemügyre vette a két arany loknis ikerfiút. Ő is keresett egy fotót Mártiról. A képen Judit tartotta ölében a kislányt. Emma nem is emlékezett rá, hogy ez a kép még a telefonjában van, a váratlan viszontlátás felkavarta az érzelmeit. Frissen élt még benne az anyja elvesztése miatti fájdalom. Önkéntelenül Zsoltra nézett, hogy őt látva megnyugvásra leljen, de még inkább felzaklatta magát. Szilvi közel hajolt Zsolthoz, alulról nézett fel a férfi arcába, akinek a szája sarka felfelé ívelt, szemében játszi fény villant.
Nelli értetlenül meredt az asztalán fekvő islerre. Amikor úgy egy órája a tanáriban járt, még nem volt ott ez a fehér szalvétán pihenő csokis csábítás.Megvonta a vállát – valószínűleg egyik kollégája felejtette itt a süteményt –, félretolta, majd laza mozdulattal leejtette a tankönyveit az asztalra. Összeszedte a következő órához szükséges papírokat, és mire a csengő megszólalt, ő már ki is lépett a tanári ajtaján.
Minden Annamarinak *** Név: Tóth Annamária Életkor: 28 év Születésnap: május 28. (Ikrek) Szem: zöldeskék (vagy kékeszöld – a fényviszonyoktól függ) Haj: világosbarna, félhosszú (kábé mint Drew Barrymore-nak a Charlie angyalaiban) Foglalkozás: oktatásszervező (hát, ez elég unalmasan hangzik) Hobbik: dumcsi a barátnőkkel, zenehallgatás, sütisütögetés (krémesek minden mennyiségben!) Családi állapot: egyedülálló (sajnos)
Tavasz Hajszálra együtt haladt a két hinta. A fiú csodálta a hosszú szőke haj hullámzását, meg azt, ahogy csillogtak azok a nevető kék szemek. A zöld szoknya hol lágyan simult a lábaira, hol dagadó vitorlaként emelkedett fel, aszerint hogy honnan kapta a fuvallatot.
Kathy lassan, óvatosan nyitotta ki a szemét. Még mindig nem merte elhinni, hogy igaz amit lát. A lakosztály fényűző pompája annyira álomszerű volt. Minden egyes alkalommal biztos volt benne, hogy a képzelete játszik vele, ezt az érzést még fokozta, ahogy a mellette alvó férfira tekintett. John, az álmai férfija.
– Nem akarok Magyarországra menni! Azt sem tudom, hol van – morogta Oso, miközben hanyagul elterült a pamlagon. Kinyúlt melegítő nadrágja lazán leszaladt a bugyijáig, amivel egyáltalán nem törődött, ahogy Lucas bátyja rosszalló tekintetével sem.
Miért is raktam fészket egy fa tetejére? Minden ott kezdődött, amikor Fiamettával visszatértünk a saját századunkba, és én csak vártam Szoárdra. Egyre többször másztam fel erre az öreg fenyőfára, ami kicsit emlékeztetett a szellemerdő szögletes törzsű fáira. Azt gondoltam, hogy az én sas-szellemmel felruházott, botcsinálta férjem madárként tér vissza hozzám, de csupán egy kóbor galamb pottyantott a fejemre.
–Kezdhetjük? Úgy látom az örökhagyó idősebb lánya nem jelent meg – nézett körbe Dr. Kabai közjegyző.–Itt vagyok! – vágódott ki az ajtó. Minden szem az ajtóban álló arab ruhás nőre szegeződött. Földig érő sötétkék köpenyt viselt, haját mustársárga kendő takarta el, ami még a nyakára is rátekeredett. Vakító kék szemét külön kiemelte napbarnított bőre.A pillanatnyi döbbent csöndet csak a közjegyző krákogása törte meg.