AZ IDŐGÉP

‒ Addig mindenkinek világos, hogy idő nem létezik? ‒ Iván végigjáratta tekintetét az egyszerűen berendezett irodájába összegyűlt csapatán, és azok rögtön megértették, hogy ez nem a szokásos heti megbeszélések egyike. Lezser tartásuk érezhetően feszesebbé vált, ahogy felébredt bennük az érdeklődés. Helyeslően bólogattak, egyedül Patrik szemében ült zavarodottság, ami csak mélyült, amikor végignézett az Iván egyszerű irodájába összehívott tudósokon, és rájött, hogy elképzelése sincs, mitől jöttek lázba.Egy héttel korábban Fellegi, a biomérnökük, otthagyta a programot, és Ivánnak sürgősen be kellett tapasztania az így támadt űrt. Választása a záróvizsgái előtt álló fiúra esett. Hogy Patriknak minél kevesebb indoka legyen visszautasítani az ajánlatát, a kutatás részleteiről csak homályosan tájékoztatta, amit azzal toldott meg, hogy egy közel kétezer oldalas, száraz tanulmányt nyomott a markába. Rizikós elhatározás volt egy vadidegent bevonni a projektbe, és az elmúlt hét kevésnek bizonyult arra, hogy igazolja vagy cáfolja Iván döntését. Az mindenesetre kiderült, hogy a fiú rettenetesen igyekszik.
‒ Patrik? ‒ szólította meg Iván a kutatópalántát.
Szerencsétlen fiú képtelen volt lépést tartani a többiekkel. Zöldre festett hajába túrt, amíg a szavakat kereste.
‒ Elfogadtam, hogy az idő csupán illúzió, mint ahogy elfogadtam a tényt, hogy az elektron nem létezik két elektronhéj között; hol az egyiken ül, hol a másikon, de sosincs útközben. Ezt mondjuk még fel is tudom fogni, de ezt a dolgot az idővel, már nem.
Iván bátorítóan rámosolygott.
‒ Úgy képzelje el az eseményeket, mint egy spirált! Mint mondjuk egy telefon zsinórját. Minden, ami volt vagy lesz, rajta van ezen a spirálon. Ezt a rengeteg információt az elme képtelen lenne feldolgozni, ezért az agyi evolúció megalkotott egy folyamatot, amelynek során végigjárja a spirált, és ezt a folyamatot érzékeljük mi úgy, mintha telne az idő. Következetesen halad az egyik irányból a másikba.
‒ Ez azt jelentené, hogy az ember nem rendelkezik szabad akarattal, csak zombi módjára járja a kijelölt útját.
‒ Hol tart a leírásban, amit adtam önnek?
A Patriktól balra álló, élénk tekintetű Blanka, Iván jobb keze, alig hallhatóan felkacagott, majd cinkos pillantást váltott a kedves arcú, idős Fricivel. Mindkettőjüket hidegen hagyta Iván szúrós pillantása. Patrik is a szőke nőre nézett, miközben végigjáratta nyelvét az ajkába illesztett pirszingen.
‒ Úgy a négyszázadik körül ‒ adta meg a választ.
‒ Akkor érthetőek a kétségeid, pajtás ‒ szólt oda neki Frici. ‒ Iván jobban tenné, ha ezt a tanulmányt az óvodában vetné be. Ez a leghatásosabb altatóm, ami valaha volt.
‒ Így járunk, ha negyvenéves taknyosok vezetik a projektet ‒ jegyezte meg Amanda, aki kevéssel volt csak fiatalabb Fricinél, és nem is igazán küzdött azért, hogy kevesebbnek láttassa magát a valódi koránál. Világéletében jobban értékelték az eszét, mint a szépségét.
‒ Harmincnyolc vagyok ‒ helyesbített Iván.
‒ Tényleg, mennyivel jobb ‒ húzta el a száját Frici. ‒ Szóval, Patrik pajtás, pár száz oldal, és ripsz-ropsz eljutsz a sokvilág teóriáig.
‒ Maguk komolyan foglalkoznak ezzel a marhasággal? ‒ csúszott ki a fiú száján, aztán elnémult, feszengve várta a reakciókat.
‒ Olyannyira ‒ mondta Iván minden harag nélkül, amitől Patrik visszanyerte egyenes tartását és eredeti, pirospozsgás színét ‒, hogy az első időugrásunk célja megállapítani: mi történik az utazóval, ha manipulálja a múltat.
Patrik aprót nyögött, a szemében lévő zavar, ha tehetett ilyet egyáltalán, tovább mélyült, de Ivánnak imponált, hogy minden kétsége ellenére a fiúnak sikerült megőriznie a józan méltóságát.
‒ Erre az első négyszáz oldalon utalás sem történt ‒ közölte hidegen.
‒ Javaslom, nyisd ki most a füled! ‒ vetette oda neki Blanka.
Iván ünnepélyesen végignézett a társaságon, mielőtt folytatta.
‒ Örömmel jelenthetem, hogy Blanka ‒ mutatott a fiatal nőre, akinek bájos manóarca büszkén ragyogott ‒ meg én megtaláltuk a hibát az algoritmusban. Már ki is javítottuk, és a rendbe tett parancsokat többször sikeresen lefuttattuk a szimulációs programon. Készen állunk az éles próbára.
A meglepett munkatársak egyszerre kezdtek beszélni, Iván feltartott tenyérrel csitította őket.
‒ Ha az üresjárat rendben megy, egyedül viszem el a próbakörre a kapszulát, így minimalizálva a lehetséges veszteségeket.
‒ Én nem tartom ezt jó ötletnek ‒ vetette közbe Blanka.
‒ Tudom, jegyzőkönyvbe vettem ‒ viccelődött Iván.
A többiek felnevettek, mire Blanka a törzse előtt összevont karral hallgatásba burkolózott. Iván tekintete vissza-visszaszállt hozzá, ahogy a többieken is minduntalan végignézett, mégsem vette észre, hogy mennyire megbántotta egykori tanítványát.
‒ Az utazásom valós időben zajlik majd, vagyis amennyi időt eltöltök a múltban, annyival később fogok visszatérni az indulásom helyszínére.
Patrik kézfeltartással kért szót, még nem szokta meg, hogy ez itt teljesen felesleges.
‒ Igen ‒ biccentett felé Iván.
‒ Miért nem állítjuk be úgy a kapszulát, hogy néhány másodperccel az indulás után térjen vissza?
‒ Ha a telefonzsinóros hasonlatnál maradunk, képzelje el, hogy a feltekercselt zsinór önmagához simulva tekereg! Én a zsinór szálirányára merőlegesen átlépek a zsinór azon pontjára, amelyik közvetlenül az én MOST pontom mellett fut. Na, mármost, azon a szakaszon nekem ugyanúgy telik az idő, mint a jelenben maradóknak azzal az egy különbséggel, hogy én egy fordulattal hátrébb tartok. Így aztán amikor ugyanezzel a módszerrel visszatérek a jelenbe, ugyanannyi idő telik el a spirál mindkét szakaszán.
‒ Azt honnan tudják, hogy mekkora hurkokból áll az időspirál? Mennyi idő telik el egy teljes csavar megtételekor?
‒ Igazából ez a spirál nem létezik ‒ mondta Iván.
‒ Gondolhattam volna. ‒ Patrik hangja éppúgy, ahogy az arca, kifejezéstelen maradt. ‒ Nincs spirál.
‒ Nincs bizony.
‒ Ez csak elmélet.
‒ Vágod te ezt, Patrik ‒ kacagott Frici.
Amanda megsajnálta a fiút, szemrehányóan vetette oda a többieknek:
‒ Szeretném tudni, ti mennyit értettetek volna meg ebből az egészből, ha csak egy hét áll a rendelkezésetekre.
Iván megadóan bólintott.
‒ Igazad van Amanda, de Patrik kérdésére válaszolva elárulom, az ugrókapszulát visszatéréskor is innen irányítjuk. Leegyszerűsítve úgy működik a dolog, hogy a visszatérő-hajtómű egy része folyamatos kapcsolatot tart a vezérlőpulttal, és ezt a részt hazatéréskor mintegy magához rántja az indítóállomás. Ha a felszín alá néz, kiderül, hogy ez igazából meglehetősen bonyolult számításokat takar. Amíg az ön által javasolt módon működtettük az időgépet, olyan sokáig tartott az időugrás, hogy az már az utazó egészségét veszélyeztette.
‒ Azért ez vicces, nem? ‒ nevette el magát Patrik, mire Blanka még mindig morcosan odavágta:
‒ Ugyan, min mulatsz ilyen jól?
‒ Időzavarba kerül az időgépünk. Hát nem ironikus?
Többen felnevettek, de Blanka méltatlankodva morogta:
‒ Ez nem egy egyszerű időgép.