Felébredt. A derengésen túlragyogó mesterséges világítás elvakította, ezért tekintete a mennyezetről a kezére siklott. Felhördült ijedtében.
Miért ráncos a bőre?
Fiatalként feküdt a sztázisgépbe, hogy a fizika törvényeit átverve kolóniát alapítson a célbolygón. Az idővel akart packázni.
Eldörgölte a ráncaira hulló könnycseppet. Tudta, hogy kockázatos vállalkozásba kezdenek, mégsem hitte egy pillanatra sem, hogy veszíthet.
Mi történt a többiekkel?
Könyökére támaszkodva körülnézett a teremben. A három másik ágy üresen állt.
Itt hagytak a szemetek!
Keserű gombóccal a torkában ülésbe tornázta magát, és ekkor megpillantotta a befelé igyekvő egészségügyi egységet. A köpenybe bújtatott android felvette és az éjjeliszekrényre tette a földre hullott regényt.
– Reggelizzünk, Joli néni. Mindjárt itt a kirándulóbusz – sürgette.
