Kathy lassan, óvatosan nyitotta ki a szemét. Még mindig nem merte elhinni, hogy igaz amit lát. A lakosztály fényűző pompája annyira álomszerű volt. Minden egyes alkalommal biztos volt benne, hogy a képzelete játszik vele, ezt az érzést még fokozta, ahogy a mellette alvó férfira tekintett. John, az álmai férfija.Kislánykorától kezdve ilyen férfiról álmodott.
Szemével végigfutott a mennyezet díszes rozettáin, a halványkék színben pompázó falakon. Eszébe jutott, hogy honnan indult.
Ő egy falusi lány volt, aki a magasba tört, és fel is jutott a csúcsra. Hihetetlen, mennyire szerencsés, annak ellenére, hogy gyerekkorától kezdve mindig rosszul választott, úgy baráti, mint szerelmi téren.
Folyamatosan kihasználták és ő tűrte. Még a munkájában sem volt túl sikeres, kivéve mióta Johnt megismerte.
Eleinte vidéki kisvárosok ritkán látogatott fordítóirodáiban unatkozott, vagy szállodai adminisztráció töltötte ki az életét.
Emlékszik rá, mennyire örült, amikor megkapta az állást a Margó Bt-nél, és vidékről végre feljutott Budapestre.
Világéletében imádta a nyelveket, könnyedén szerezte a nyelvvizsgákat, így a családja, ismerősei egyáltalán nem lepődtek meg, hogy tolmács lett.
Mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerette volna.
Neki csak a fordítások jutottak. Órákig görnyedhetett a monitor előtt. Margó, a főnöke sosem őt küldte, ha tolmácsolni kellett.
Persze! Ott volt Lili, a szőke dögös csaj, mindenki őt kérte.
Kathy jól tudta, hogy labdába sem rúghat a férfiaknál Lili jelenlétében. Márkot, a másik munkatársát is szívesebben látták, még akkor is, amikor mindenki tudta róla, hogy meleg. Most is érzi az orrában az agresszív kölni illatát, amely körbelengte a férfit, ahogy az belépett az irodába.Örökké feszélyezve érezte magát a kollégái között, mintha levegőnek nézték volna. Nem is tudta igazán miért, pedig annyira igyekezett. Tényleg mindent elvállalt azért, hogy megkedveljék.
Egyszer mégis egyik pillanatról a másikra megváltozott minden.
A szürke kis veréb kitárta szárnyait, és mint színes gyönyörű madár szállt az ég felé.
Élénken élt az emlékeiben az a nap, amely elindította a változás felé. Sürgős hívás jött, így Margónak, a főnökének nem volt más választása, őt kellett a „kis békácskát” küldenie.
Békácska.  Így becézték gyerekkorában, ami akkor még egyáltalán nem zavarta. Egyszer az anyukája meglátogatta, akkor hallották meg a kollégái, és szinte azonnal átvették. Eleinte tiltakozott, hiába mondták neki, hogy ez egy aranyos becenév.
Nem hitt nekik, nem akarta, végül mégis feladta.
A főnöke is átvette ezt a megnevezést, ezzel egyértelművé vált számára, hogy a cégnél senki sem veszi komolyan.
Ezért is volt melengető érzés, amikor John Kathynek nevezte, ettől azonnal úgy érezte, hogy véget ért a „Békácska” korszak.
Azt a napot sosem felejti el, amikor meglátta Johnt.
Azt a John Kinget, aki igazán menő mexikói üzletember volt, de egyáltalán nem nézett ki mexikóinak, sőt a neve alapján sem gondolta volna.
A férfi sötét haja, égkék szeme, kissé kreolos bőre, és tökéletes eleganciája azonnal elkápráztatta. Abban a pillanatban csak arra tudott gondolni, hogy ő az a férfi, akit megálmodott. Soha nem gondolta, hogy az emberi szív ennyire erősen is tud verni. Egy tévésorozat jutott az eszébe, ahol a csúnya lányba beleszeret a főnöke.
Hátha vele is megtörténik!
Olyan jó volt ábrándozni, bár józan esze pontosan tudta, hogy esélye sincs. És ahogy lenni szokott, az álmodozás csak estig tartott, amíg be nem fejeződött a munkája.
John igazán udvarias volt, külön megköszönte, hogy az anyanyelvén beszélhetett vele. Egészen meglepődött a férfi, amikor elmondta neki, hogy hány nyelven beszél. Csupán ennyi volt a külön beszélgetésük. Hívott neki egy taxit, és véget ért a fantáziálás. Elváltak az útjaik.
A hercege ment az ötcsillagos hoteljébe, ő pedig a külvárosi albérletébe.