A két férfi bizonytalan mozgással egyensúlyozott a sziklaperem szélén, mindezek ellenére valamiért mégis gyakorlottnak tűntek a mozdulataik. Kisebb kilengések után könnyedén lendültek át az előzőnél még veszélyesebbnek látszó pengevékony falra, amely néhány lépés után kiszélesedett emberméretű kerek kőlappá. Ám a sziklafal itt véget is ért, már csupán egy óriási szakadék mélyült előttük.
Szerző: egrizsanna
Egri Zsanna: Az ördög lánya 1.-2. -beleolvasó
A durva talpú bakancsok tompán dobogtak a vaskos tölgyfa lépcsőn. A három fekete ruhás, felfegyverzett férfi lábbal rúgta be az ajtókat, azután gyors pillantással felmérték, van-e bent valaki. Hamar végeztek az üresen tátongó vendégszobákkal, csupán egyetlen helyiség volt hátra. Az a szoba, amelyben Szilvia ébredezett.
Borbíró Klára: Rovás-beleolvasó
Ha egy lélegeztető gép kilencvenkilenc százalékos teljesítménnyel üzemelne, naponta negyedórán át kézzel kéne lélegeztetni a betegeket. Ki hagyná ezt szó nélkül? Ha a nyomozók egy hibaszázalékkal dolgoznának, minden századik bűnöző szabadon kószálna. Sorozatgyilkosok is lehetnének közöttük. Így már nem is hangzik olyan jól ez az arány, igaz? Ahhoz, hogy egy laboratórium megkaphassa a 6 szigmás… Borbíró Klára: Rovás-beleolvasó olvasásának folytatása
Beleolvasó: Velencei Rita: Édes meglepetés
Nelli értetlenül meredt az asztalán fekvő islerre. Amikor úgy egy órája a tanáriban járt, még nem volt ott ez a fehér szalvétán pihenő csokis csábítás.Megvonta a vállát – valószínűleg egyik kollégája felejtette itt a süteményt –, félretolta, majd laza mozdulattal leejtette a tankönyveit az asztalra. Összeszedte a következő órához szükséges papírokat, és mire a csengő… Beleolvasó: Velencei Rita: Édes meglepetés olvasásának folytatása
Beleolvasó – Velencei Rita: Kávé és krémes
Minden Annamarinak *** Név: Tóth Annamária Életkor: 28 év Születésnap: május 28. (Ikrek) Szem: zöldeskék (vagy kékeszöld – a fényviszonyoktól függ) Haj: világosbarna, félhosszú (kábé mint Drew Barrymore-nak a Charlie angyalaiban) Foglalkozás: oktatásszervező (hát, ez elég unalmasan hangzik) Hobbik: dumcsi a barátnőkkel, zenehallgatás, sütisütögetés (krémesek minden mennyiségben!) Családi állapot: egyedülálló (sajnos)
Beleolvasó-Velencei Rita: Levendulaméz
Tavasz Hajszálra együtt haladt a két hinta. A fiú csodálta a hosszú szőke haj hullámzását, meg azt, ahogy csillogtak azok a nevető kék szemek. A zöld szoknya hol lágyan simult a lábaira, hol dagadó vitorlaként emelkedett fel, aszerint hogy honnan kapta a fuvallatot.
Beleolvasó-Egri Zsanna: Elveszve Mexikóban
Kathy lassan, óvatosan nyitotta ki a szemét. Még mindig nem merte elhinni, hogy igaz amit lát. A lakosztály fényűző pompája annyira álomszerű volt. Minden egyes alkalommal biztos volt benne, hogy a képzelete játszik vele, ezt az érzést még fokozta, ahogy a mellette alvó férfira tekintett. John, az álmai férfija.
Beleolvasó: Egri Zsanna: Lány, akit medvének hívtak
– Nem akarok Magyarországra menni! Azt sem tudom, hol van – morogta Oso, miközben hanyagul elterült a pamlagon. Kinyúlt melegítő nadrágja lazán leszaladt a bugyijáig, amivel egyáltalán nem törődött, ahogy Lucas bátyja rosszalló tekintetével sem.
Beleolvasó: Paloma ReWhite: Sámánnő 2. Fekete és fehér
Miért is raktam fészket egy fa tetejére? Minden ott kezdődött, amikor Fiamettával visszatértünk a saját századunkba, és én csak vártam Szoárdra. Egyre többször másztam fel erre az öreg fenyőfára, ami kicsit emlékeztetett a szellemerdő szögletes törzsű fáira. Azt gondoltam, hogy az én sas-szellemmel felruházott, botcsinálta férjem madárként tér vissza hozzám, de csupán egy kóbor galamb… Beleolvasó: Paloma ReWhite: Sámánnő 2. Fekete és fehér olvasásának folytatása
Beleolvasó: Egri Zsanna: Sivatagi tánc
–Kezdhetjük? Úgy látom az örökhagyó idősebb lánya nem jelent meg – nézett körbe Dr. Kabai közjegyző.–Itt vagyok! – vágódott ki az ajtó. Minden szem az ajtóban álló arab ruhás nőre szegeződött. Földig érő sötétkék köpenyt viselt, haját mustársárga kendő takarta el, ami még a nyakára is rátekeredett. Vakító kék szemét külön kiemelte napbarnított bőre.A pillanatnyi… Beleolvasó: Egri Zsanna: Sivatagi tánc olvasásának folytatása
